2. rész: Az új suli előtti nap

 Az előző rész tartalmából:
( Melanie-t kiengedték a kórházból, aminek nagyon örült, bár kicsit fél, az emlékek nélküli élettől )

Holnap iskola. Ráadásul Kera egy újba íratott be, mert úgy gondolta, nem tudnám folytatni, úgy hogy elvesztettem az emlékeimet. Igaza is van, legalább ebben. Nem árt az új osztályközösség. Ez lehetne az első lépés az új életem felé. Viszont egy valamit megfogadtam, nem leszek szerelmes senkibe, és ezt be is tartom. Senki nem fog érdekelni, bárki is közeledik felém, a barátzónán nem léphet át!
  Reggel kellemes gitár hangra ébredtem. Amint kinyitottam álmos szemeimet, az órára pillantottam. Az álmosságtól szinte alig láttam, de azért a számokat letudtam olvasni a telefonomról 6:12
Még elég korán van, és a zene miatt nem is tudnék visszaaludni, szóval inkább lemegyek Kera-hoz.
Vagyis nem!! Inkább felöltözök, és megnézem honnan jön ez a kellemes gitárhang. Röpke fél óra alatt kész is lettem. Nem akartam csinosan felöltözni, hiszen, mint említettem nem akarok senkinek sem tetszeni, így hát felvettem egy lila melegítőegyüttest. Lófarokba kötöttem a hajam, és felvettem egy sport cipőt. Mielőtt kiléptem volna az ajtón Kera nyitott be.
- Jó reggelt Mel ( így becéz? És én ezt engedtem? ) - köszönt Kera néni, széles mosollyal az arcán.
- Neked is. Hallod ezt a kellemes gitárhangot? - kérdeztem tőle, és az ablakra néztem.
- Igen hallom. Te is tudsz gitározni. Miért nem játszol valamit? - kérdezi Kera.
- Tudtam. - vallom be szomorúan. - Most már nem tudok.
- Ó, drága Mel - odalépett hozzám, és megölelt, amíg ölelt képek ugrottak be, a múltamból, amikor a születésnapom volt. Annyira megijedtem a képek miatt, hogy elhúztam magam mellőle, fájt ahogy visszajött a legelső emlékem, mármint lelkileg.
- Jól vagy? - kérdezi Kera aggódó tekintettel.
Lendületből az ágyamra ültem, és szótlanul egy képet szorongattam.
- Jól vagy? -kérdezi Kera még aggódóbb hanggal, amiben már egy kis félelem is volt.
- J..jól - válaszoltam akadozó hanggal, sírást visszafojtva.
- Mi történt?
Nagy erőt vettem magamon, letettem a képet, és mondtam...
- Amikor átöleltél, éreztem a szeretetedet, és az aggódásodat irántam. Hirtelen képek ugrottak be előttem, amin mi vagyunk. Azt hiszem a születésnapomat láttam. - meséltem el.
Kera annyira megdöbbent, hogy egy szót sem szólt, csak némán ült az ágyamon mellettem. Nem akartam magára hagyni, de muszáj volt. Lassan kimentem a szobámból, és kimentem az udvarunkba. Meleg őszi idő volt, semmi szél, eső stb, szóval pont tökéletes. A hang, amit a szobámban hallottam még hangosabb lett. Kíváncsi természetemnek köszönhetően, a hang felé vettem utamat. Nem kellett sokat keresgélnem, mert a szomszédunkból jött a hang. Közelebb mentem a hatalmas narancs vagy ahhoz hasonló színű házhoz, és beléptem a kapun. Kissé félénken mentem a hang felé, ami a garázsból jött, remélem nem zavarok. A garázs előtt állva meggondoltam magam, és úgy döntöttem mégsem megyek be, hiszen nem is tudom ki lakik ott. Éppen elakartam menni a garázs közeléből, mikor megmozdult az ajtó, és szépen lassan felemelkedett. Nem tudtam eldönteni, hogy elfussak, vagy inkább maradjak. Teljesen megvoltam zavarodva.
- Hé, kislány jól vagy? - Szeretnél valamit? - kérdezi tőlem egy fiú, vidám tekintettel.
- Hááát, één csak... - totál elvörösödve próbáltam valami jó sztorit kitalálni, hogy miért vagyok itt.
A fiú a garázsból kilépett, és közelebb jött hozzám.
- Na mondd! Miért vagy itt cica? - kérdezi tőlem egy idegen széles vigyorral az arcán.
- A szomszédban lakom, és hallottam a gitár hangját, és gondoltam megnézem ki játszik rajta. - csak ezt tudtam kitalálni, ilyen helyzetben csoda, hogy kinyögtem valamit. ( Ugyanis aki előttem áll fiú borzasztó jól néz ki, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy egy ilyen baromi helyes fiú a szomszédom? Tudom más lány örülne neki, de én gyászolok! )
- Tetszik a játékom? - kérdezi, majd leül a kertjükben lévő padra, és elkezd játszani.
A hangok amiket megszólaltat káprázatosak, egyszerűen csodálatos hallgatni.
Hirtelen minden bajomat elfelejtettem abban a pár percben, nem tudtam semmi másra koncentrálni, mint a zenére, ami a szívemig hatolt, és feltépte a sebeimet. El hullajtottam egy könnycseppet, de csak egy pillanatra, bár elég volt az, mert abbahagyta a zenélést, és maga felé fordította az arcomat.
- Ez nem egy szomorú szám, hanem egy szerelmes - mondja, és a szemembe néz.
Eltávolodtam tőle, mert nem akartam, hogy sírni lásson.
- Pont ez a baj. - közöltem vele, majd felálltam a padról.
A fiú követte a példámat.
- Amúgy Chart-nak hívnak. - mondta a fiú
- Melanie - válaszoltam
- Nekem most mennem kell. - Szia - köszöntem el a fiútól, majd elszaladtam.
A távolból még hallottam, az elköszönését, de nem vettem figyelembe. Végig sírtam, miközben futottam a lehető leggyorsabban hazafelé. Aki megállítot az a tegnapi "ölelkedös gyerek" volt, akiről kiderült, hogy az öcsém.
- Szia, Mel, ki elől menekülsz? - viccelődik Ben. ( kiderült, hogy az a neve )
- De jó, hogy látlak - ölelem át. ( azt hittem újra beugranak képek róla is, de nem így történt )
- Mi a baj? - kérdezi Ben aggódó tekintettel.
- A szomszéd fiú. - válaszolok gyorsan.
- Jaa, Chart-ra gondolsz? Mi a baj vele? - kérdezi
- Helyes, nagyon. - látom be.
- Ha te mondod. Amúgy pont hozzá megyek matekozni, korrep. - magyarázza meg. - Te is jöhetnél, megismerhetnéd. - böki meg a hátam.
- Kösz, nem inkább otthon maradok Kera-val. - utasítom vissza az ajánlatát.
- Te tudod, akkor később. - és ezzel a mondattal a szomszédfiú felé vette az irányt.
Nem hiszem el az öcsém hozzá jár matekozni, akkor egy párszor még látni fogom, ráadásul az ablakunk is egymással szemben van. Oda kell figyelnem, hogy ne az ablak előtt öltözködjek.
- Mel! Itthon vagy? - a távolból Kera kiabál.
- Igen, itthon vagyok, mindjárt megyek. - kiabálok vissza.
-Igen? - lépek be a házunkba.
- Ma kell megcsináltatni a diákodat, mert ugye holnap suli. - közli Kera, olyan "szülő stílusban"
- Jajj, ne, és mégis mikor indulunk? - kérdezem fejemet fogva.
- 4-re kell odaérnünk, de előtte elmegyünk vásárolni, mert gondolom szükséged van pár új ruhadarabra. Nincs igazam? - kérdezi Kera
- Dehogynem, és köszi. - Felmegyek készülődni.
----- 1 órával később -----
- Kész vagyok

( na valami ilyesmi, csak szemüveg nélkül )

- Nagyon csinos vagy, régen én is mindig kiöltöztem, de most - kezdi el, de én félbeszakítottam.

- Nincs semmi de! Fiatal vagy még te is. Gyere segítek öltözni - mosolyodok el.

- Na így már sokkal jobb 

- Biztos jó leszek így? Régen öltöztem fel ilyen szépen. - bizonytalankodik Kera.

- Igen! - Nagyon jól nézel ki. - vidítom fel.

Kera-val ugyanolyan alakunk van, tehát tudok adni neki egy-két ruhadarabot, aminek nagyon örülök.

Nagy nehezen végre elindultunk a busz megállóhoz, ahol rengetegen várták a busz érkezését. A várakozók többsége velem egy idős, gondolom valamilyen buliba mennek. Én is egyszer de elmennék bulizni, de még nem hívtak, és egyedül nem szerettem volna menni, talán az új suliba több barátnőm lesz. A buszról leszállva a pláza felé mentünk. Többször ránk fütyültek a járókelők, amit nekem nagyon tetszett, Kera-nak azonban furcsa volt. 

- Nyugi! - nyugtatom le. - Élvezd! - mondom lazán, majd belépek a plázába Keraval.

----- 1-2 óra múlva -----

- Lehet, hogy a vásárlást a diákod megcsinálása után kellett volna elintéznünk. - nevet velem Kera.

- Lehet. - De valld be, jól érezted magad. 

- Bevallom.

- Na menjünk, csináljuk meg azt a diákot. - ragadja meg finoman a kezem, és kivezet a plázából.

----- diákigazolvány megcsinálása után -----

Végre végeztünk mindennel, nagyon jó nap volt, viszont félek a holnaptól. Félek, hogy nem fogadnak be. Hazafelé, már eléggé besötétedett, pár csillag még látszott is az égen.

- Siessünk, mert holnap suli. - ( megint ez a szülői viselkedés. )

- Tudom. - válaszolok vissza unottan.

Hullafáradtan léptünk be az utcánkba, és még fáradtabban gyalogoltunk a házunkig.

A házunk előtt láttam két fiút, akik éppen az öcsémmel beszélgettek. Közelebb mentem, és láttam, hogy az egyik fiú Chart. Kera-ra néztem ( olyan most mit csináljak ) nézéssel, majd beléptem az udvarunkba ahol a fiúk voltak.

Mára ennyi, remélem tetszett a második rész. Sok ( FOLYTIT! ) 

Jövő szombaton érkezik az új rész, addig is jó olvasást.  :)

1.rész: A kórházban

- Kedves olvasóim! Tájékoztatni szeretnélek titeket, hogy a történetet E/1 személyben fogom írni. Jó olvasást az első részhez. :)

                                                                                       

Hol vagyok? - kérdezem rekedt hangon, majd szemeimmel egy ismerős arcot keresek.
A kopott fehér falakon és ágyakon kívül csak egy szőke hullámos hajú, körübelül 30 éves hölgyet látok, aki zokog. Nem értem miért van itt, hiszen még soha sem láttam. Nem merek szólni semmit, így hát a falat bámulom, és gondolkozok, hogy mi történhetett, mert nem emlékszem a tegnapra. A gondolkodásom közepette akit láttam hölgy megfogja a kezem, és simogatni kezdi. Gyorsan elhúztam előle, és a takaró alá tettem. A hölgy abbahagyja a zokogást, és kezébe vesz egy zsebkendőt, amivel megtörli könnyes szemeit, majd leül az ágyam mellé.

- Megtudhatnám, hogy ki maga? - kérdezem, majd megpróbálok felülni, hogy jobban lássam.

- Nem emlékszel rám? Én vagyok Kera nénikéd.- válaszol kétségbeesett arccal, és egy képet mutat felém, amin én vagyok rajta, és egy számomra ismeretlen fiú, aki talán nálam fiatalabb lehet, meg persze ez a szőke hajú nő. 

- Hányadika van ma? - kérdezem, és próbálom összerakni a szálakat.

- Október 20 - válaszolja, és kezébe veszi a mobilját, ahogy látom éppen valakit készül felhívni.

- Megbocsájtanál egy percre? - kérdezi, és már ki is rohan a szobából.

Amíg ő kiment én a képet néztem, és a rajta szereplő dátumot. Október 6 ez a dátum volt ráírva.

A képet jobban szemügyre véve, láttam, hogy ajándékok vannak az asztalon, csak nem egy születésnap? - kérdezem a gondolataimból kiesve. 

- Itt is vagyok. - mondja a szőke hajú nő, aki mosolyogva tér vissza a szobába.

- Kinek volt ekkor a szülinapja? - kérdezem tőle, és a dátumra mutatok.

- Hát neked, ekkor töltötted be a 17. életévedet. Nem emlékszel rá? - kérdezi, majd leül mellém az ágyra. Nem nagyon örültem, hogy egy számomra ismeretlen nő ül az ágyamon, de ő állítólag nagyon is jól ismer, szóval megengedtem neki, hogy ott üljön. 

- Nem, sajnos nem emlékszem, és arra se, hogy mi történt. Miért vagyok kórházba? És hol van Kayl, miért nem ő ül itt helyetted? - fennhangon kérdezem, amire a szobatársaim is felfigyeltek.

- Azért vagy itt, mert autóbalesetet szenvedtél, amit hála Istennek túl éltél. - magyarázza a tegnapot Kera.

- Egyedül? Vagy kivel? És mikor? Hol? Miért nem emlékszem semmire? - tör ki belőlem a sírás.

- Ó, Melanie, drága Melanie tudom, hogy ki vagy most akadva, de pihenésre van szükséged. - tereli el a témát Kera.

- Nem szeretnék pihenni! Tudni szeretném az igazat. Hol van Kayl? - akadok ki.

- Örülök, hogy Kayl-ra emlékszel, de sajnos őt már nem láthatod. - mondja Kera, és megfogja a kezem.

- Miért? Mi történt? Mondd már el, légyszíves. - kérlelem, könnyes szemmel.

- Tegnap elmentetek egy házibuliba, de nem értetek oda, és kiderült azért nem, mert autóbalesetet szenvedtetek. Amibe sajnos a barátod belehalt, nem tudták megmenteni. -mondta Kera könnyes szemmel.

A szavakat hallva, olyannyira elkezdtem sírni, hogy nem tudtam abbahagyni, nem értettem miért van ez, hogy miért halt meg, és még az a szörnyű, hogy nem emlékszek semmire a tegnapból. Egyedül ő rá emlékszek, senki másra, és most meghalt, itt hagyott egyedül ebben a hideg, és kopott kórházban.

- Jó napot kívánok! Látom felébredt, már kezdtünk aggódni maga miatt. Meghoztam az eredményeket, és sajnos el kell, hogy keserítsem önt, de magának emlékezet kiesése van, ami azt jelenti, hogy nem emlékszik dolgokra, személyekre, és még lehet önmagát se ismeri meg.

- Tudom ki vagyok, és azt is, hogy a barátom meghalt. - sírom el újra magam.

- Nyugalom, ez az állapot nem tart örökké, szépen lassan visszajönnek az emlékei, de ez időbe fog telni. Ami meg a hölgyet illeti. Melanie ha jobban érzi magát, akkor mielőbb hazaviheti. - mondja az orvos Keranak.

- Én nem megyek sehova ezzel a nővel. - jelentem ki, és a fejemet elfordítom előlük.

- Kera, az ön nénikéje, nem fogja magát bántani, nyugodjon meg, a testvére is hamarosan megérkezik, majd ő jobb kedvre derít. - mosolyog rám a doki, én meg egy gúnyos mosollyal válaszolok vissza.

- Nem várok senkire, én most akarok hazamenni. - akadékoskodok az orvossal.

A Doktor Úr furcsán néz rám, majd kimegy a szobából. Annyira ki vagyok akadva, hogy legszívesebben megölném magam, ha már úgy se él a szerelmem, akkor én is meghalok. Pár perc múlva a Doki egy papírt ad "Kera nénikém" kezébe.

- Mondd! Mi áll benne? - kíváncsiskodok.

- Hazamehetsz, de még el kell végezni néhány vizsgálatot. - összegzi a lapon olvasottakat.

- Milyen vizsgálatot? Fájni fog? ( utálom a vizsgálatokat ). - kérdezem félénk hangon.

- Csak alap vizsgálatokat, például vérnyomás mérés, látás vizsgálat, és vérvétel. - sorolja a doki.

- Vérvétel? Én tűfóbiás vagyok, elájulok, ha tűt látok. - panaszkodok az orvosnak.

- Nyugalom, nem kell odanézni. - nyugtat Kera.

- Hát, oké, essünk túl raja. - egyezek bele.

A vizsgálatok után

- Most már mehetek haza? - kérdezem az orvost.

- Igen, itt a papírja. - odaadja a kezembe.

- Mielőbbi gyógyulást, és jó hétvégét. - köszön el az orvos.

A kórházból kilépve a hűvös októberi időbe, egy autóhoz mentünk. Nem tetszett az ötlet, hogy autóba üljek, sőt egyszerűen utáltam ezt az ötletet.

- Nem mehetnénk busszal? - kérdezem és az autótól hátrébb lépek.

- Oh, tényleg, bocsánat. Persze mehetünk. - elnézést kér Kera, és az autóból kiszáll.

Egy kis idő múlva egy hatalmas vajszínű kertes házhoz értünk, ahol egy barna hajú srác a kövön ülve telefonozott. Ahogy észrevett engem odafutott hozzám, és átölelt. Kezemet hátratéve, mint egy szobor álltam, és vártam mikor enged el, kicsit égő volt.

- Jó most már elég lesz. - állítom le.

- Amúgyis te meg ki vagy? - kérdezem felvont szemöldökkel.

- A testvéred Ben. Szerinted ki lennék? - néz rám ideges tekintettel.

- Sajnálom, de nem ismerlek, ugyanis elvesztettem az emlékezetemet. - magyarázom neki.

- Hogy mi? - kérdezi felvont szemöldökkel.

- Jól hallottad. Nincs emlékem semmiről, csak az elhunyt pasimról. - rontok be a házba.

- Melyik az én szobám? - kérdezem a sok idegeskedés miatt fáradt hangon.

- Emeleten a fürdőszoba mellett. - mondja Kera.

- Megyek, és kipihenem a mai napot. - mondom Kera-nak, és a szobámba megyek.

Remélem tetszett az első rész! Ha igen, akkor komizz, és kövess. Az új részeket mindig szombaton fogom felrakni.  Sziasztok!

Prológus: Előzmények

Melanie Fran egy 17 éves gimnazista, aki szörnyű autóbalesetet szenvedett barátjával Kayl-al. A lány sokáig nem mert autóba ülni, mert szülei is pont ebben haltak meg, de a fiú rávette, és sajnos balesetet szenvedtek. Barátja Kayl a helyszínen meghalt, míg őt kórházba szállították. Melanie már 2 éve nagynénijével, és testvérével Bennel él együtt. A lány el van keseredve, hogy miért hal meg mindenki körülötte. Ha érdekel, hogy Melanie életét, hogyan s miként határozzák meg a balesetek, és mi vár rá a közel jövőben, nézz be!